bennunkrejlomasvilag.nanoweb.hu

Az ember azzá válik, amit tesz, gondol és érez. A tetteink,gondolataink, érzéseink visszahatnak ránk


Telihold

Jórészt a szerdai hatások határozzák meg az egész hetet. Október 8-a nagyon különleges nap lesz. Több fontos bolygó hatás lesz, de a legkiemelkedőbb mind közül a Teliholdas teljes Holdfogyatkozás. Úgy áll szemben a Nap a Holddal, hogy közben a Hold együtt áll az Uránusszal is, a Nap pedig még kvadrátban áll a Plútóval. A váratlan Isteni üzenetek továbbra is száguldoznak felénk, ezúttal abban segítenek, hogy a sorsunkon tudjunk radikálisan fordítani.

Mivel az Ingaóra is érintett, annak is eljött az ideje, hogy egyensúlyba hozzuk magunkban a földi és spirituális létezésünket. Muszáj mindkét világban egyformán otthon lenni. Földi feladataink végzése közben sem feledkezhetünk meg róla, honnan jöttünk, hova megyünk. Az égi világgal is kapcsolatban kell maradnunk, nem feledkezhetünk bele kizárólag emberi mivoltunkba.
Előző életünkből visszatérhetnek hozzánk olyan mágikus varázserők, amikért korábban már tisztességesen megdolgoztunk. Ennek tudatosulása azonban saját tisztaságunktól függ. A csomagot feladják, de hogy átvesszük-e…

E napon valamilyen visszatérő sorsfeladat is aktualizálódhat, méghozzá uránuszi módon, tehát váratlanul, a meglepetés erejével. Ha azon kapjuk magunkat, hogy már megint ugyanabban a helyzetben vagyunk (akár sokadszor, ezredszer), akkor illik tudomásul venni, hogy az eddig gyakorolt megoldási módok most sem fognak működni.
Tehát, ha nem szeretnénk ugyanezt a kört a jövőben még egyszer/sokszor lefutni, akkor most máshogy oldjuk meg mint eddig tettük, magasabb szinten! Például (ha már Halak csillagkép) a Jézusi szeretet, Jézusi tanítások, a feltétel nélküli szeretet, az elfogadás, megbocsátás erejével.

Kiváló lehetőség ez a nap nagy tisztulásokra, rendkívül erős a felszabadító erő körülöttünk. A karmikus terhek letétele továbbra is aktuális. A Halak minősége az elengedésről szól. Itt engedünk el mindent, amit nem vihetünk tovább. Itt érnek véget a dolgok. A valódi értékek beépülnek, örök lelki tapasztalattá válnak, minden, ami ennél kevesebb, azt elengedjük, elhagyjuk. (Ezért halál szimbólum a Halak.)
Tehát mivel a Hold a Halakban jár, a lelkünk tisztulásáról szól ez a nap, valami „meghalhat” bennünk, és jó, ha ezt engedjük, netán együtt is működünk a folyamattal. Csak olyasmit veszíthetünk el, amire már réges-régen nincs szükségünk!

A Nap viszont a Mérleg jegyében jár, így az emberi kapcsolatainkra, párkapcsolatunkra világít rá. Bármilyen kapcsolat átfordítható, megújítható, megtisztítható. De kiválóan ráláthatunk önmagunkra, lelkivilágunkra is.

Még mindig 8-án a Vénusz is feszítő, teremtő fényszögbe kerül a Plútóval. Ami még egy plusz pont a párkapcsolati feladatok oldalán. Bízzunk benne, hogy ezt a szenvedélyt, tüzes erőt pozitív módon tudjuk bevinni a kapcsolatunkba. Mindenesetre a lehetőség adva van a kreatív teremtőerők működtetésére, az égi dimenziók erejének lehívására és ezeknek az erőknek a Földön való használatára.

És még nincs vége a napnak.
A Mars támogató fényszöget ad/kap a Jupiternek. Tudatosulhat bennünk az igazság, az égi akarat. Megérthetjük mi az amit már engedni kell, vagy át kell minősíteni. Mit kell elengedni, lezárni, befejezni. Ehhez megkapjuk a szükséges erőt, akaratot, bátorságot is. Nem biztos, hogy külső dologtól kell búcsúzni, lehet, hogy magamon belül, az eddigi működési módomból kell valamit elengedni. Gyógyulást nyerhetünk az elengedés által. Ha ehhez imában kérünk támogatást, biztosak lehetünk benne, hogy megkapjuk!

Végül pedig a Szaturnusz már elérte a Mérleg csillagkép közepét. Ezzel üzeni, hogy ideje van a teljes, tökéletes egyensúly megteremtésének, hogy helyreálljon a béke, vagy kozmikus egyensúly. A múlt és jövő között, a jelenben vagyunk, az itt és mostban, középen. Ha nem ott vagyunk, akkor tegyünk érte, hogy odajussunk! Ez érvényes főleg párkapcsolati szinten, szociális szinten és belső lelki állapotként egyaránt.

Ne feledjük azért, hogy bármilyen nagy lehetőségeket tartogat ez az időszak, azért komoly feszültségeket is érezhetünk. Egész lényünket próbára teheti ez a hét, megélhetjük úgy, hogy „szétrobbanok”, de csak amíg ellenállunk! Minden előrelépés egyben kihívás is. Az elengedés az egyik legnehezebb dolog, a másokhoz való kapcsolódás pedig elemi emberi szükséglet.
Épp ezért a jövő héten még további üzeneteket kapunk ezekről.

Érzelmi, lelki tisztulásra felkészülni, vigyázz, kész, rajt!

 

 

FalusiVakáció csoport
FalusiVakáció csoport

Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.